Érdekességek
A fogak romlását az ókortól egészen a XVIII. századig gyakran az ún. kukac- elmélettel magyarázták. Egyiptomban a már i.e. 1400 körül említik a fogakban élősködő kukacot, mint a fogromlás okát.
A babilóniaiak is átvették ezt az elméletet, mely szerint a fogba bújt élősdi szívja a vért, pusztítja a fogakat és fogfájást okoz. Ezt füstöléssel próbálták gyógyítani.
Az ép fogak
A XVIII. században elterjedt a fogászati transzplantáció, mely abból állt, hogy a páciens fájó, rossz fogát kihúzták, és a helyébe egy szegény ember ép fogát ültették, melyet a páciens megvett. Ha a transzplantálandó fog nagy volt, lereszeltek belőle, majd dróttal rögzítették a szomszédos fogakhoz.
A szuvas, rossz fogat is kihúzták, majd megtömték, és visszaültették eredeti helyére.
A másik szokásos eljárás volt a teljes kihúzás helyett, hogy a beteg fogat csak annyira mozgatták meg, hogy a gyökércsúcsán az erek, idegek elszakadtak, az így Elhalt fog még egy ideig használhatóvá vált.
A XVIII. századhoz kapcsolódik még, hogy első fogorvosaink képesítésüket Bécsben szerezték Mária Terézia uralkodása idején.
Magyarországon 1955- ben létesült az Önálló Fogorvosi Kar.
Büntetés...
A XII- XVI. században büntetésként alkalmazták az áll illetve a száj meglakatolását olyan esetekben, amikor a bűncselekményt szájjal követték el (pl. árulás).
A fogak értéke
Érdekesség még, hogy a fogazat, a fogak értékéről is találtak adatokat. Pénzbeli segélyt kaptak, akik az ostrom alatt megsebesültek, és néhány fogukat elveszítették.
Büntető módszer...
Magyarországon a XVI- XVII. században a foghúzás nem gyógyító beavatkozásként jutott szerephez, hanem mint az akkori jogszokások szerint elfogadott büntető módszer. Az ép fogak kihúzásával vagy kitörésével is kínozták, büntették az embereket.
A török időkben szokás volt, hogy a tehetős főrangú foglyot váltságdíjak megszerzése végett szabadon engedték kezesek állítása fejében. Megkínozták a kezest, ha késett a váltságdíj. A kínzások közt gyakori volt a fogazat megcsonkítása. Az „otthagyja a fogát” szólás eredetileg a fogságban otthagyott , kínzással kihúzott vagy kitört fogakra vonatkozott.
Forrás:
Dr. Huszár György: A magyar fogászat története
Érdekességek
A fogak romlását az ókortól egészen a XVIII. századig gyakran az ún. kukac- elmélettel magyarázták. Egyiptomban a már i.e. 1400 körül említik a fogakban élősködő kukacot, mint a fogromlás okát. A babilóniaiak is át...
Bővebben...
Gyermekfogászat
Fogszuvasodás gyermekkorban Kisgyermekeknél a fogszuvasodás és következményei a tejfogakon nem egészen úgy zajlanak le, mint a maradófogak esetében. A szuvasodás sokkal gyorsabban éri el a fogbelet, ahol az erek, idegek találhatók, mivel a tejfogak fogb...
Bővebben...
Fogászati kisszótár
Néhány szakkifejezés, és a hozzá tartozó leírás...
Bővebben...
Néhány jó tanács!
Ezen az oldalon néhány jó tanáccsal látnánk el a kedves olvasót!...
Bővebben...
KezdőlapBemutatkozásAltatásos fogászatKezelésekSzálláslehetőségElérhetőség
Dr. Hajdú Zsuzsanna | Felnőtt- gyermek fogászat
Tel.: 06/ 30 961- 4193
(kora reggeltől késő estig)
Cím: Budapest, VI. kerület Eötvös u. 29. fszt. 1.
(A Szondi és az Aradi utca között)
Sanitas Magánklinika az Oktogonnál, közel a Nyugatihoz