Szótár
Bármely szóra Összes szó Pontos kifejezés
Összes | Á | D | E | F | G | L | S
Összes
Talált 20 kifejezést a szótárban.
Oldal: 1
Megnevezés Definíció:
Ásványi anyagRendkívüli jelentőséggel bír a fogak kalcium, magnézium, foszfor tartalma. Ezek mellett kiemelkedő szerepe van a fog fluortartalmának, mely védelmet nyújt a fogszuvasodás ellen, a fogzománcot savas oldószerekkel szemben ellenállóbbá teszi. A fogakban található fluor mennyisége külsőleg fluorkezeléssel növelhető.
 
DentinFogzománc és a fogbél közötti fogszövet.
 
Elhalt fogA fog elhalásának oka lehet:
-heveny vagy idült fogbélgyulladás
- mechanikai tényezők (pl. erős ütés) hatására a gyökércsúcson keresztül a fogba tartó erek megsérülhetnek, így a fogbél súlyos tápanyagellátási zavara, súlyosabb esetben elhalása következhet be.
- nagyobb fémtömések által közvetített hőingerek is okozhatják
Ha fogelhalás mellett rothadást okozó bakteriális fertőzés is van, a fog gócosnak minősül, ami már az egész szervezetet érintheti, gócbetegség alakulhat ki. A fogbél ilyenkor szürkés színű, lágy, mállékony állagú, szövetei rothadási folyamaton mennek keresztül, melynek eredménye a jellegzetes bűzös szag, amit a keletkező gázok okoznak (kén- hidrogén, ammóniumszulfid, széndioxid). A bomlástermékek beivódnak a fogállományba, a fogak elszíneződését okozhatják. Túljutva a fogbélen megfertőzhetik a gyökérhártyát és a környező szöveteket is.
Tünetei:
- ha a fogelhalás még nem jár befertőződéssel, a fog tünetmentes lehet, vagy bizonytalan, vissza- visszatérő fájdalommal jár
- kifejezett fájdalom jelentkezik gennyesedés esetén, amikor a beteg fog meleg ingerre reagál heves fájdalommal, hidegre megszűnik. E tünet oka a fogbélüregben lévő gáz halmazállapotú anyagok tágulása hő hatására
- a fog az épekhez képest eltérő színű lehet a halványszürkétől egészen a barnás sötétszürkéig
- kopogtatásnál, rágásnál érzékenység jelentkezhet a gyökérhártya fertőződése miatt
A fog elhalása esetén gyökérkezeléssel, gyökértöméssel a fog gyógyítható (nem elhanyagolt esetekben).
 
Fluoriontoforézis kezelésA fogzománc fluorion- tartalmának növelését szolgáló kezelés, amely erre a célra szolgáló készülékkel és fluorzselével történik. A kezelés során a fluoridion azonnal beépül a fogzománcba, fluorapatit (fluorkristály) képződik, amely a lezajló kémiai folyamatok hatására elfoglalja a kalciumkristályok egy részének helyét, ezáltal növeli a fogzománc savállóságát.
A fog fluortartalmának növelése érdekében alkalmazott más, nem helyi módszerek, amelyek a szervezet egyéb részeibe juttatják a fluort, káros következménnyel járhatnak.
 
Fluortartalom a fogakbanA fogak koronai részét borító fogzománc védi a fogakat. Ha a zománc megfelelő mennyiségű fluort tartalmaz, jobban ellenáll a savas közeg káros hatásainak, így a fog szuvasodásra kevésbé hajlamos, kevésbé érzékeny a hideg- forró hőhatásokra.
 
FogágyFeladata, hogy rögzítse a fogakat az állcsontban. A fogakat körülvevő csontból, ínyből és egyéb szövetekből áll.
 
FogágygyulladásA fogágy valamely részének vagy részeinek gyulladt állapota. Gyakori kísérőtünete a fogínyvérzés.
 
Fogak kopásaA fogak kopása a rágófelszínen jelentkezik, az erős rágás természetes velejárója is lehet. Kopás esetén a frontfogak élei rövidülnek, a rágófelszínek barázdái simává válnak.
A nyálból ásványi sók rakódhatnak le ezekre a lekopott felszínekre, ezáltal a fogak selymes fényűvé válnak. A barnás elszineződés ebben az esetben nem feltétlenül jelent szuvasodást. Szuvasodás esetén a fog elveszíti erősebb fényét, megpuhul, érdessé válik. Többféle fogászati megoldással lehet orvosolni a kopás következtében kialakuló esztétikai problémát és a fogérzékenységet.
 
Fogazati rendellenességek Fogazati rendellenesség kialakulásának sokféle kiváltó oka lehet. Öröklött és szerzett tényezők egyaránt szerepet játszhatnak, illetve ezen tényezők variációs lehetőségei is okozhatják, hogy nem szépen, szabályosan állnak fogaink.
Öröklött tényezők okozhatják például egyes fogak helyzeti rendellenességét, a mélyharapást, a szemfogak fogíven kívül történő elhelyezkedését, a metszőfogak közötti kisebb- nagyobb rést, valamint a maradófogcsíra hiányát.
Szerzett tényezők közül fontosak lehetnek például:
- csecsemők táplálásánál a megfelelő izommunka, mely elősegíti az állcsontok megfelelő fejlődését (a természetes és az üvegből való szoptatás közötti különbség)
- kisgyermekek táplálása: a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérje, vitaminok, ásványi sók
  A túlságosan megpuhított, pépes ételek nem kényszerítik megfelelő rágásra a gyermeket, ennek 
  következményeként a fogak könnyebben szuvasodnak, fájhatnak, amitől a gyermek még
  kevésbé fogja megrágni az ételt. Ha pedig korábban kell kihúzni a tejfogat, a későbbiekben a
  maradófogak torlódása következhet be.
- ha a gyermek szájon át veszi a levegőt, orrlégzése valamilyen ok miatt nem megfelelő, a 
  mimikai izmok tónusa megváltozhat, a felső metszőfogak előreállók lesznek, kifelé dőlnek, a
  levegővel állandóan érintkező fogíny kiszárad, krónikus gyulladás alakul ki.
- gyermekkori rossz szokások például ujjszopás, melynek nyitott harapás lesz a következménye,
  amely zavarja a rágást, beszédhibát okoz, és esztétikailag is előnytelen.
 
Fogbél (pulpa)A fog belseje a fogbélűr, melyet a fog dentinállománya és a fogzománc választ el a külvilágtól.
A fogbélben találhatóak a fogat tápláló erek, idegek.
Ha fogszuvasodás következtében a baktériumok elérik a fogbelet, az befertőződik, gyulladásos állapotba kerül. Ilyen esetben a fog megtartása érdekében gyökérkezelés és gyökértömés válhat szükségessé. Súlyosabb esetben a gyulladás a fogat körülvevő szövetekbe is továbbterjedhet.
 
Fogínygyulladás, fogínyvérzésA fogínyvérzés az ínygyulladás jellemző tünete. Kezdetben a fogínygyulladás alig okoz panaszt, fájdalom nélküli, csak érintésre, tisztításkor, evés közben jelentkező fogínyvérzés hívja fel rá a figyelmet.
Az ínyvérzés mértéke a gyulladás súlyosságától függg. Előfordulhat egy- egy fog mellett is, de kiterjedhet több fogra.
Fogínygyulladás esetén az íny fellazul, duzzadt, sima felszínű, vizenyős lesz, nem tapad feszesen a foghoz. Gyakori vérzés esetén az íny élénk- vagy sötétpiros lesz. Ha az ínygyulladás és az ezzel járó fogínyvérzés huzamosabb ideig fennáll, ez a fogágy és a gyökérhártya pusztulását okozhatja, az íny visszahúzódik, a foggyökér szabaddá válik.
A fog rögzítettsége fokozatosan csökkenni kezd, a fog meglazul, mozgathatóvá válik.
Heveny fogínygyulladás esetén komoly fájdalom is jelentkezik a fogínyvérzés mellett.
 
FogkőEltávolítása esztétikai okok mellett azért is bír különös jelentőséggel, mert a fog körül lezajlódó gyulladásos folyamatokat fenntartja. Az elszaporodott baktériumok ínygyulladást, a fog tartószerkezetének pusztulását, a fogszuvasodást okozhatnak. Megfelelő szájhigiéniával a fogkőlerakódás ritkábbá válhat.
 
FoglazulásA fogágy – az íny, a csont, a gyökérhártya- különböző megbetegedései annak pusztulását és ezzel a fog meglazulását és kihullását okozzák.
Az íny krónikus gyulladásának következményeként a fog körüli csont lebontódásának, sorvadásának, visszahúzódásának következtében alakulhat ki.
Tünetként nemcsak foglazulást tapasztalhatunk, hanem a fogak dőlését, vándorlását, kiemelkedését is.
Helyi tényezők okozta foglazulás:
-helyi gyulladás
- mechanikus ártalmak: foglepedék, fogkő, ételrészek ismételt beékelődése, szabálytalanul készített tömés, korona, híd, kivehető fogpótlás
- vegyi ártalmak: savak, lúgok, klór, ammónia, valamint egyéb gőzök hatásának kitett dolgozóknál, dohányosoknál
- egyes fogak vagy nagyobb fogcsoportok túlterhelése
Általános tényezők okozta foglazulás: C-vitamin, A vitamin, B vitaminok hiánya, cukorbetegség.
Fogpótlások készítésénél lényeges a fogágy állapotának figyelembe vétele, a szükséges kezelések elvégzése.
 
Fognyaki érzékenység A fogágy sorvadása esetén fordulhat elő, amikor az íny nem a fog nyakán, hanem a fog gyökerén tapad, így a fogak nyaki része lecsupaszodott. Előrehaladottabb állapotban foglazulás következhet be a fogágy pusztulása miatt. Megoldási módjai például: az esettől függően fluorkezelés, fogvédő anyagokkal történő ecsetelés, fogszínű tömőanyaggal való korrekció.
 
FogzománcA fog szájban látható, koronai részét borítja, feladata a fogak védelme. Szervezetünk legkeményebb szövete. Ennek ellenére figyelnünk kell arra, hogy ép maradjon. Megfelelő szájhigiéné mellett is fontos lehet a zománc fluortartalmának növelése, mellyel a zománc ellenálló képességét  javíthatjuk. Ezt fluoriontoforézis kezeléssel is elérhetjük.
A fogzománc szuvasodásakor ez az igen kemény szövet roncsolódik, ezáltal utat nyit a baktériumoknak a fog belseje felé, így a megbetegedett fogszövetek szétesnek, a fogban üreg képződik.
 
Góc, gócfertőzés, gócbetegség:Gócnak nevezzük a szervezetben bárhol elhelyezkedő, körülírt, elszigetelt, idült, gyulladásos, fertőzött szövetet, mely lehet helyileg tünetszegény vagy tünetmentes.
Gócfertőzés esetén a góc megbetegítheti a szervezet egyéb részeit, az ilyen módon, másodlagosan létrejött megbetegedés a gócbetegség. Nem minden góc okoz gócbetegséget.
Ha a szervezet ellenálló-képessége csökken, nagyobb eséllyel alakul ki gócfertőzés. Gócfertőzés kialakulásának folyamata: a fertőzött gócból maguk a mikroorganizmusok vagy az ezek által termelt méreganyagok vagy a gócban szétesett szövetek termékei a vér, a nyirokáramlás vagy az idegek útján eljuthatnak, szétszóródnak a szervezet más területeire. Itt idült és/ vagy allergiás típusú megbetegedést okozhatnak. Károsodhat a szív, a vesék, az izületek, ideggyulladás, bőrelváltozás alakulhat ki.

Általános tünetek is utalhatnak gócos eredetre, ilyenek lehetnek: fáradékonyság, étvágytalanság, álmatlanság, fokozott vörösvérsejtszám- süllyedés.
A fogazattal kapcsolatos elváltozások közül többek között a következőket tekinthetjük gócnak: a nem élő fogakat, a fogak melletti mély tasakokkal bíró fogágygyulladást, a nem megfelelően gyökérkezelt fogakat, a foggyökéren található elváltozásokat (granuloma, ciszta), a visszamaradt gyökereket.
 
GyökérkezelésA fog megtartása érdekében végzett kezelés, melynek során érzéstelenítés alatt a gyulladt szövetrészek kerülnek eltávolításra a fog belsejéből. Gyökérkezelésre kerülhet sor például, ha fogszuvasodás vagy más ok (pl. sérülés után bekövetkező fogbélelhalás) következményeként a fogbélben gyulladás vagy egyéb kóros folyamat játszódik le, és a fog még olyan állapotban van, hogy ezzel meg lehet előzni a foghúzást. Gyökérkezelés során a fog belsejében és gyökereiben lévő üreget illetve a csatornákat alaposan tisztítani és fertőtleníteni kell.
 
GyökértömésA gyökérkezelés során megtisztított és fertőtlenített fogbélüreg, valamint a foggyökerek csatornáinak gyökértömőanyaggal történő betömése.
A gyökértömés nem egy időben történik a gyökérkezeléssel, mivel gyökértömésre csak akkor kerülhet sor, ha a fogbélüreg illetve a gyökércsatornák kellően meg vannak tisztítva. Fontos, hogy a gyökérkezelést követően a páciens ne mulasszon el visszamenni fogorvosához, mivel a kezelés csak a gyökértöméssel válik befejezetté, ellenkező esetben a fognak és tartószerkezetének (gyökérhártya, környező csontállomány) még komolyabb gyulladása és a fog elvesztése következhet be.
 
LepedékA fog koronáját vagy annak egy részét bevonó pépes anyag, mely fogtisztítással eltávolítható. A lepedék anyagát ételpép, nyál,baktériumok, gombák, levált hámsejtek alkotják. A huzamosabb ideig a fogon maradó lepedék következménye az íny gyulladása, szuvas folyamat megindulása, fogkőképződés.
 
SzájzuggyulladásSzájzuggyulladás a  szájzugokban az ajak nyálkahártyájának és a szomszédos bőrnek a gyulladása, berepedése. Okai lehet gyermekeknél az erős nyáladzás (a nyál felmarja a bőrt, berepedést, fertőzést okoz), felnőttkorban bakteriális- gombás fertőzés, vitaminhiány (főként a B vitamin hiánya), valamint a teljes foghiány. A fertőzés másik személyre átvihető.
A szájzuggyulladás sokszor idült lefolyású, gyakran kiújulhat. A nyirokcsomók is megduzzadhatnak, tapintásra érzékenyek lehetnek.
A vitaminhiány okozta szájzuggyulladást szemtünetek is kísérhetik: égő érzés, könnyezés, olykor látáscsökkenés.
 
Összes | Á | D | E | F | G | L | S
Érdekességek
A fogak romlását az ókortól egészen a XVIII. századig gyakran az ún. kukac- elmélettel magyarázták. Egyiptomban a már i.e. 1400 körül említik a fogakban élősködő kukacot, mint a fogromlás okát. A babilóniaiak is át...
Bővebben...
Gyermekfogászat
Fogszuvasodás gyermekkorban Kisgyermekeknél a fogszuvasodás és következményei a tejfogakon nem egészen úgy zajlanak le, mint a maradófogak esetében. A szuvasodás sokkal gyorsabban éri el a fogbelet, ahol az erek, idegek találhatók, mivel a tejfogak fogb...
Bővebben...
Fogászati kisszótár
Néhány szakkifejezés, és a hozzá tartozó leírás...
Bővebben...
Néhány jó tanács!
Ezen az oldalon néhány jó tanáccsal látnánk el a kedves olvasót!...
Bővebben...
KezdőlapBemutatkozásAltatásos fogászatKezelésekSzálláslehetőségElérhetőség
Dr. Hajdú Zsuzsanna | Felnőtt- gyermek fogászat
Tel.: 06/ 30 961- 4193
(kora reggeltől késő estig)
Cím: Budapest, VI. kerület Eötvös u. 29. fszt. 1.
(A Szondi és az Aradi utca között)
Sanitas Magánklinika az Oktogonnál, közel a Nyugatihoz